• Dívali ünnepség az Európai Parlamentben – Vatikáni bíboros üdvözölte az ünneplőket

    2015. november 16-án került sor az első Dívali ünnepségre a brüsszeli Európai Parlamentben. Az ünnepség háziasszonya Neela Gill parlamenti képviselő volt, aki az Egyesült Királyságot, közelebbről Észak-Nyugat Angliát, Leicestert képviseli a Parlamentben.

    A rendezvényt az Európai Hindu Fórum (HFE) szervezte. Az ünnep egyetemes, felekezeteken átívelő jelentőségét ünnepi beszédében maga a képviselőnő is hangsúlyozta, megemlítve, hogy ő maga nem hindu, hanem szikh vallású, és gratulált a hinduknak ahhoz a nagy sikerhez, hogy a Dívalit behozták a Parlamentbe.

    India Európai Unióban, Belgiumban és Luxemburgban akkreditált nagykövete, Őexcellenciája Manjeev Singh Puri, aki szintén szikh vallású, beszédben üdvözölte a megjelent számos parlamenti képviselőt és más vendéget, majd a fővendégek, közöttük Mauritius nagykövete, J. Koonjul hagyományosan meggyújtották a ghí-lámpát. Ezzel kezdődött meg a színes kulturális program.

    Több mint száz vendég vett részt a történelmi ünnepségen, többek között a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének tagjai Belgiumból, Spanyolországból, Magyarországról, Olaszországból és Svájcból. Mahaprabhu das szerint, aki a HFE titkára, a jövőben minden évben tartanak majd Dívali ünnepséget az Európai Parlamentben.

    [gallery ids="13147,13145,13146,13144,13143,13140,13142,13139,13116,13138,13117,13115"]

    Az elhangzott beszédekben vissza-visszatértek a nemrégiben Párizsban és másutt történt borzalmas terrorcselekményekre. Rámutattak, hogy Európa eme sötét napjaiban különös jelentőséggel bír a Dívali, a Fény ünnepe. Egyre inkább szükséges, hogy fényt vigyünk a világba azzal, hogy emlékezünk az Úr Rámacsandra (Krisna egy korábbi alászállt formájának) csodálatos tulajdonságaira, akit a világon milliók dicsőítenek, mint a legnagyobb uralkodót.

    A parlamenti ünnepségtől függetlenül említésre méltó, hogy a Vatikán is levélben üdvözölte a Dívalit ünneplő milliókat. Jean-Louis Tauran bíboros, a vatikáni Vallásközi Párbeszéd Főpapi Tanácsának elnöke rámutatott Ferenc pápának a Laudato si' kezdetű enciklikájában kifejtett elvek és a hinduizmus hagyományainak párhuzamaira, és arra, mennyire időszerű a humán ökológia elveinek érvényre juttatása válságokkal küzdő korunkban.
Videó
Haré Krisna Hírlevél
* a mezők kitöltése szükséges
Vallásközi Naptár