• Hittanórán a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban

    Meghívást kaptunk a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba, hogy a különböző világvallásokat bemutató hittan órák egyikén mutassuk be vallásunkat. A Krisna-tudat alapgondolataival a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tanára, Nagy Richárd ismertette meg a lelkes 12. osztályos tanulókat.
    Az óra első felében az evangélikus, katolikus és református vallású diákokból összevont mintegy 20-25 fős csoport megismerkedett a Bhagavad-gítával (a Hinduk fő szentírása), és annak öt fő tanításával, melyek a Krisna-tudat alapgondolatait tartalmazzák; az óra második felében pedig a diákok szabadon kérdezhettek, így olyan témák megbeszélésére került sor, mint a lélekvándorlás, a karma törvénye, Isten és a lélek viszonya, vagy a húsevés. Természetesen az óra keretei nem tették lehetővé, hogy ezeket a filozófiai-teológiai kérdéseket kimerítően bemutassuk és megvitassuk, arra azonban elegendő volt, hogy a diákok érdeklődését kellően felkeltsük. Sajnos minden kérdésre nem jutott idő válaszolni, de öröm, hogy érdekesnek találták az elhangzottakat olyannyira, hogy igen aktívan részt vettek az óra alakításában.
    A gimnázium nyitottságát külön köszönjük, szép példa arra, hogy egy adott vallás képviselője maga ismertette saját teológiáját. Külön köszönet Rozs-Nagy Szilvia iskolalelkésznek a meghívásért, és azokért a könyvekért, melyeket könyvtárunk számára ajándékozott.
Videó
Haré Krisna Hírlevél
* a mezők kitöltése szükséges
Vallásközi Naptár